Anarcs község búcsúzik díszpolgárától

Hajnal Mihaly 01

„Fáradt utas, ha pihenésre szálla
Nyugalma boldog, édes, szép az álma…
Az élet nem kezdődik, nincsen vége
Egy hullámzó fény csak a mindenségbe!”
(Czóbel Minka)

A nagy mindenségben az élet kezdete és vége jelentéktelen, de földi léptékkel mégis az élet jelentős eseménye a kezdet és a vég. A földi pálya Hajnal Mihály számára is véget ért, de bízva a gondviselésben, remélhetjük, hogy kezdődik a „máslét”, amikor is belép földi halandóként egy másik világba.

A nagyemberek nem úgy távoznak ebből a világból, hogy ne hagynának maguk után valami maradandót. Hajnal Mihály nagyember volt, rendkívüli ember, művész volt, aki értéket adott és mértéket, példát mutatott az utókor számára. Értékei megmaradtak a számos festményben, grafikában, díszletben. Ott vannak a kiállítótermekben, közintézményekben, magánlakásokban.

Itt a kúria falai között is jelen vannak, hogy emlékeztessenek alkotójukra, aki itt Anarcson született. Azt mondják, a szülőhely rendkívüli erővel bír, és meghatározó egy ember életében. Így volt ez Hajnal Mihály életében is. Igaz, nem sokáig éltek Anarcson, szüleivel hamar elköltöztek, de a szülőhely mégis beleívódott gondolataiba, emlékeibe olyannyira, hogy idősödő fejjel, lelkének kisharangjai arra szólították térjen vissza a szülőfalujába, és alkosson itt Anarcson. 2010-ben az önkormányzat lakást biztosított az Állomástér 1. szám alatt a művész számára, aki úgy érezte, hazaérkezett. Nagy kedvvel kezdett munkába, megismerkedett a lakosággal, volt mindenkihez kedves szava. Szelíd mosolyával, intelligens egyéniségével, egyszerűségével vált az itt élők által szeretett és megbecsült lakosává településünknek.

Bemutatkozott alkotásaival Nyíregyházán és Kisvárdában is. A tárlatokra mindig szeretettel hívott, várt minket anarcsiakat is. Amikor lehetőségünk volt rá, természetesen mi is ott voltunk vele, büszkék voltunk községünk lakójára.
Mihály családjával érkezett hozzánk, így megismerhettük kedves feleségét Blankát, aki mindenben támogatta férjét, feladva régi életüket, ő is szívesen jött a férje kedvéért a távoli kisközségbe, mert tudta az alkotó, a művész számára ez a környezet nyújt majd inspirációt, ihletett a további alkotásokhoz.

Az élet néha furcsa dolgokat produkál, így volt ez Hajnal Mihály életében is, amikor másfelé szólította. A család elköltözött az ország másik végébe, de a jó kapcsolat továbbra is megmaradt.
A község szép gesztussal 2016. szeptember 10-én díszpolgári címet adományozott neves szülöttének, amit Hajnal Mihály személyesen vett át, vállalva a hosszú utat, pedig már ekkor sem volt egészséges, de fontosnak tartotta a személyes jelenlétet.

A művész úr ezen alkalomból modern festményeit ajándékozta a községnek. A művek itt, ezen falak között kaptak helyet, örök emléket állítva alkotójuknak, Anarcs község szülöttének, Hajnal Mihálynak.
Most, amikor – „Az örök élet folyamában / Egy pillanatnyi változás”-ként – földi életének vége bekövetkezett, búcsúzunk díszpolgárunktól, Hajnal Mihálytól, akinek emberi jóságát, nemességét, szeretetét, alkotásait és emlékét örökre megőrizzük.

Az égi festővászon legyen a tiéd! Búcsúzunk, nyugodj békében Mihály!

Időjárás

booked.net

Névnap

2024. április 19. péntek
Emma
05:51 19:48

Holnap
Tivadar, Odett
napja lesz.