Teleki-Rabovay-kúria PDF Nyomtatás E-mail
FacebookTwitterIWIWSatartlapGoogle bookmarkJP-Bookmark

A kápolna:

1792-ben építette a falu katolikus lakosai számára gróf Teleki Borbála. A kápolna építészeti megjelenése is ezt az időt támasztja alá. Ezek a hullámosan ívelő oromfal, a lekerekített sarkok és a homlokzat hegedű alakú nyílása. Az épület külső és belső megjelenése teljesen egyszerű, semmilyen különlegességet nem visel magán.

A kúria:

Építését négy periódusra oszthatjuk.

Az első periódus a 18. század végére, és a 19. század elejére tehető. Az „L” alakú épület a kápolna nyugati falához kapcsolódik, ezért a kápolna nyugati oldalán lévő két ablakot befalazták. Ebben az időben a kúriát az északi oldalon lévő kapun keresztül lehetett megközelíteni.
A keleti szárny alatt húzódó, téglából falazott, fiókos dongával boltozott pince keskenyebb, mint maga a szárny és nem az épület teljes hosszát foglalja magában.
A keleti szárnyrészt nyugati falában, a lábazattól kissé magasabban helyezkedtek el a fűtő, vagy szenelő-nyílások, amelyeken keresztül fűtötték az épület reprezentatív helyiségeit.

A második építési periódusban erősen átalakítják az épület eredeti homlokzatrendszerét. Ekkor falazták el a szenelő-nyílásokat. Megszüntették, befalazták a szárnyépület keleti és nyugati falának vakablakait, valamint az egész épületen lévő összes barokk kori ablakot és az eredeti főbejárati ajtót is.
A falakat megemelték 40-60 cm-rel, a falkoronát holkeres párkánnyal zárják le. Az új bejáratot az épület keleti szárnyának tengelyében helyezték el. Ekkor készült a főbejárati terasz, valamint az északi szárny új bejárata.
A belső teret falakkal osztották fel. Ennek eredményeként, szárnyanként 4-4 helyiség jött létre. Ekkor készült a nagy bejárati előtérhez déli oldalról kapcsolódó szalon belső párkánya, valamint a mennyezet kör alakú stukkó dísze. Az ajtónyílásokban borított, vésett, kettős szárnyakkal ellátott szerkezeteket helyeztek el. A belső borításokat, valamint a szárnyakat horonnyal keretezett tükrökkel díszítették. A helyiségeket a sarkokban elhelyezett szép kályhákkal már belülről fűtötték.
Ezek a munkálatok valószínűleg 1912-re készültek el.

A harmadik építési periódus során készült el az északi szárny déli oldalához kapcsolódó, félnyeregtetővel fedett toldaléképület.
A konyhához pedig közvetlenül kapcsolódó cselédszoba létrehozására került sor. Ezek a munkálatok 1912 és 1934 közöttre tehetők.

A negyedik építési periódus már a II. világháborút követő időszak, amikor is az eredeti funkciókkal és értékekkel nem törődve önálló lakásokat alakítottak ki az épületben.

Elmondhatjuk, hogy a kúria a harmadik periódus végéig hűen tükrözte a vidéki, aránylag tehetős nemesség anyagi lehetőségeit, és harmonikus egységet mutatott annak életmódjával. Az épület magmaradt részletei komoly igényességről tanúskodnak még napjainkban is.

 
Ma 2017. szeptember 25., hétfő, Eufrozina és Kende napja van. Holnap Jusztina napja lesz!

Községünk jeles épületei

Anarcsi Hirmondó

anarcsi hirmondo 2013 12