Pályázatok

20201207 - A nemzeti és helyi identitástudat erősítése című pályázat

20201207 - A nemzeti és helyi identitástudat erősítése című pályázat

„Már hogy ne szeretném ezt a kedves tájat!
Csak itt pihenhet meg lelkem ha kifáradt,
Széles e világban.”
(Czóbel Minka)

Anarcs Község Önkormányzata A nemzeti és helyi identitástudat erősítése című pályázata keretében pályázati felhívást tett közzé:

Egy francia antropológus teremtette meg a nem-helyek fogalmát. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan helyek, amelyekhez nem kötődünk, odaérkezünk és már el is hagyjuk, tovább sietünk. Ezzel szemben létezik a hely-fogalom, az a helyszín, amihez érzelmileg kötődünk, általában pozitívan: ahová jó érkezni, ahol kellemes lenni, mert telítődik a gyerekkori emlékekkel, egy játék, egy illat, egy település, iskola, osztály, személy stb. iránti érzésünkkel.
A feladat szerint bármilyen műfajban és terjedelemben lehetett írni arról, hogy mi a pályázó HELYE! Miért kötődik, milyen emlékek fűzik hozzá?
A pályamunkák bírálata után 2020. december 7-én kihirdettük Anarcs Község Önkormányzata, a Nemzeti és helyi identitástudat erősítése EZ A HELYED című alkotói pályázatának eredményét.

I. helyezést ért el Bori Blanka
II. helyezést ért el Németh Nóra Valéria
III. helyezést ért el Nagy Liliána.

Különdíjban részesült:
Horváth Flórián
Peti Attila
Prámer Krisztina
Tóth Viktória.

Az I. helyezett 20.000 Ft, a II. helyezett 15.000 Ft. a III. helyezett 10.000 Ft értékű könyvjutalomban és oklevélben részesült.
A különdíjasok könyvjutalmat kaptak.
A pályázatra jelentkezők emléklapban részesültek.

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!

Date

2020. december 08.

Tags

Magyar Falu Program, MFP - A nemzeti és helyi identitástudat erősítése

Időjárás

booked.net

Névnap

2024. április 17. szerda
Rudolf, Kiara
05:55 19:45

Holnap
Andrea, Ilma
napja lesz.